RUM & ROM TÚRA KÖZÉP-AMERIKÁBAN 14 NAP/13 ÉJ

Érkezés Panamavárosba valamelyik nemzetközi légitársasággal. Akik a Guna Yala előprogramot választották ezen a napon érkeznek vissza Panamavárosba. A várost 1519. augusztus 15-én alapította Pedro Arias de Ávila. A város a Peruba (-ból) irányuló kereskedelem egy tranzitállomása lett. 1671-ben Henry Morgan 1400 emberrel megtámadta és kifosztotta a várost, mely ezután egy tűzvészben teljesen elpusztult. A várost 1673-ban építették újjá az eredeti várostól 5 mérföldre délnyugatra. A 19. század közepén vasutat építettek Panamában, mely fellendítette a gazdaságot. A második világháború idején az amerikai hadsereg korlátozásokat vezetett be a Csatorna-övezetben, ami összetűzéseket eredményezett a helyi lakosok és az amerikaiak között. 1989-ben a város az Egyesült Államok által Panama ellen indított hadművelet központja volt. Szállás Panamaváros.

Első napunkat a leghíresebb panamai rum lepárlóüzemének felkeresésével kezdjük. Utunk a Hacienda San Isidrohoz vezet, ahol egy spanyol bevándorló Don José Varela Blanco 1908-ban megalapította első cukornádültetvényeit, majd 3 fia kérésének engedelmeskedve, 1936-ban megkezdte a rum gyártását. Ma a harmadik generáció is ebben a családi vállalkozásban dolgozik. Maga az út is érdekes lesz ide, mivel a forgalomtól függően 3-4 órás út alatt megismerjük a vidéki Panamát is. A helyszínen ökrösszekérrel visznek végig minket, megmutatják a termőhelyet, a lepárlót és az érlelés helyszíneit, az alapító házát és természetesen rumot is kóstolhatunk. Egy közeli városban fogunk megszállni.

Reggel után rögtön visszaindulunk a fővárosba egyenesen a Panama csatornához, ahol a belépőnkben benne lesz a múzeum, egy video és a kilátóteraszok megtekintése is. Ez egy mesterséges csatorna, amely a Csendes- és Atlanti-óceánt köti össze. Hossza 77 km. 1876-ban a Szuezi-csatorna sikeres megépítésétől önbizalomtól ittas franciák nemzetközi társaságot hoztak létre a csatornatervek kidolgozására és kivitelezésére. Két évvel később meggyőzték a kolumbiai kormányt, hogy engedélyezze a földszoros átvágását, de a franciák nem vették figyelembe az egyiptomi sivatag és a Panama-földhíd eltérő földrajzi viszonyait. Szuezben sivatagi homokba kellett árkot ásni, míg Panamában a csatornát a hegyek kőzetanyagába kellett belevésni. A tengeri csatorna vízmélységét 9 méterben, szélességét 22 méterben határozták meg. A csatornát a világóceán szintjéig szerették volna a kőzetbe vágni, ehhez 120 000 000 m³ földet és kőzetanyagot akartak megmozgatni. A munkálatok 40%-os készültségi állapotban voltak, amikor a francia csatornatársaság csődöt jelentett. Az eredetileg tervezett 120 millió dollár helyett a számla már ekkor 235 millió dollárra rúgott. Ismét a franciák, hogy jól jöjjenek ki a dologból, megalapították az Új Panama-csatorna Társaságot és 1894-ben újraindultak a munkálatok. Eközben az Egyesült Államok jelezte: saját csatornát kíván építeni Nicaragua területén keresztül. A francia csatornatársaság e hírre megrendült, hiszen az amerikai létesítmény ellehetetlenítette volna a panamai beruházást. A francia építőknek mindössze két választása maradt: vagy veszni hagyják addigi munkájukat és eladják a megkezdett beruházást, vagy pedig felépítik és befektetésük csak nagyon hosszú idő múlva térül meg. A társaság az eladás mellett döntött. Végül a csatorna az Egyesült Államok felügyelete mellett 1914-re készült el és csak 1999-ben lett újra Panama része. Becslések szerint építése során 27 500 ember vesztette életét. Az útóbbi években kiszélesítették a Panama-csatornát és 2016. június 26-án átadták az új zsilipcsatornát, amely az eddigieknél nagyobb hajók áthaladását teszi lehetővé. A beruházás 5,25 milliárd dollárba került. Bejárjuk a Casco Viejot, Panama óvárosát, ahol sok építészeti stílus keveredik, és amit a kormány beavatkozásával nagy léptéekkel újítanak fel. Végighaladunk az Amador Causwayen, ami egy hosszan a tengerbe nyúló vékony sziget, melyet a csatorna építésekor kibányászott földdel töltöttek fel. Innen visszanézve látjuk Panamaváros felhőkarcolóinak képét a másik irányban pedig a csatornán való átkelésre váró hajók hadát. A Cinta Costera gyűrűn érkezünk vissza a városba szállásunkra.

A reggeli órákban San Joséba, Costa Rica fővárosába repülünk. Innen egyből az ország méltatlanul alulreklámozott, így nem is igen ismert rumjának a Centernárionak a lepárlóüzemébe megyünk. Az 1970-es években alapították a céget Seagram of Costa Rica S.A néven. Ezt a nevet 2002-ig viselte, onnantól kezdve Centenario Internacional S.A. lett és számos nemzetközi szabványnak is megfelelt, majd termékeit exportálni kezdte az USA-ba, Franciaországba, Olaszországba, Hollandiába, Németországba, Svájcba és Csehországba. Miután megismertük a folyamtokat, megkóstoltuk amit meg kell, tovább is állunk nyugatra az Arenal vulkánra néző szállásunkra La Fortuna közelében. A hely, azon túl, hogy jó időben gyönyörűen látszik innen az aktív de 2010 óta szunnyadó Arenal vulkán, számtalan termálfürdőnek is otthont ad. Szállásunk is rendelkezik saját termál és sima medencével is, de lehetőség lesz este elmenni valamelyik világhírű fürdőbe is. (Tabacon, Springs Resort, Baldi, stb.).

Reggel indulunk tovább először 1.5 óra alatt a Poás vulkánt meglátogatni, ami egy aktív vulkán, 1828 óta 40-szer tört ki. A csúcshoz közel két vízzel telt krátert is található, de a 2018-as aktivitás miatt csak a fő kráter volt látogatható. Az északi 2 300 méter magasan fekszik, krátertava majd 1.7 km széles és mintegy 300 méter mély. A várostól északra a Középső-Kordillera vulkánjai, a 2704 méter magasságú Poás, a 2906 m magas Barba és a 3432 méter magasságú Irazú ma is aktívak. Ezután továbbindulunk a La Paz Waterfall Gardenbe. Ez egy gyönyörű, vízesésekkel tűzdelt park, amely számtalan őshonos állat és növényfajt mutat be a saját élőhelyén. Késő délután érkezünk a szállásunkra, San Joséba.

Reggel átrepülünk Nicaragua fővárosába Managuában, ahonnan mintegy két és fél óra alatt az egyik legjobb rum a Flor de Caña lepárlójához érkezünk. A helyszín eleve csodálatos, mert a San Cristobal vulkán lábánál van, de maga a látogatócentrum sem hétköznapi, hisz az egész épület rumoshordóra emlékeztet. A Compañía Licorera de Nicaragua, S.A, (CLNSA) nevű céget 1937-ben alapította egy olasz bevándorló, és azóta is a ugyanzon család tulajdonában van. Az első lepárlójuk megépítése után mutatták be a Flor de Caña márkát. Először 1959-ben exportálták Venezuelába, Costa Ricába és több közép-amerikai országba, majd az 1980-as években a nicaraguai forradalom idején eladás hiányában hatalmas mennyiségeket tároltak és így 1990-re a világ legnagyobb érlelt rum tartalékát mondhatták magukénak. Az 5-ször desztillált rumot korábban bourbon whiskey érlelésére használt hordókban érlelik, és még a szigorú kosher feltételeknek is megfelel. Legtovább érlelt rum a 25 éves ezt potom 500 USD-ért akár a reptéri duty freeben is megvehetjük. Nem úgy a Family Reserve-t, amely csak a cégnél kapható limitált számban 1800 USd-ért. A rumot jelenleg 43 országba importálják, közöttük Magyarországra is és az utóbbi 20 évben több, mint 120 különféle nemzetközi díjat nyert el. Miután megismertük a helyszínt, természetesen nem maradhat el a rumkóstoló sem. Innen utunkat Nicaragua egyik legismertebb koloniális városába Leonba folytatjuk. A Momotombo vulkán kitörésének következtében 1610-ben a várost új, mai helyére költöztették. Itt épült fel 1747 és 1814 között a közép-amerikai kisállamok legnagyobb székesegyháza, ami ma a kulturális világörökség része. Egyetemét 1813-ban alapították, ezzel az ország szellemi központjává vált. Nicaragua mai fővárosával, Managuával egészen annak fővárossá nyilvánításáig versengett a vezető szerepért. Szállás Leonban.

Elhagyjuk Leon városát és Nicaragua másik hangulatos koloniális városába, Granadába indulunk, mely a Nicaragua-tó (indián nevén Cocibolca) északi végében, az 1344 m magas Mombacho-vulkán lábánál, Managuától kb. 50 km-re délkeletre fekszik. Az ország legrégebbi spanyol települése, 1524-ben alapították. A városban számos, a gyarmati időkből származó épület maradt fenn, köztük a La Merced temploma, amely 1781-ben épült. Útba ejtjük a füstölgő Masaya vulkánt is, aminek egészen a kráteréig lehet menni. Délutánunk szabad lesz a városban. Szállás Granada.

Nicaraguából átrepülünk Honduras és El Salvador felett majd Guatemalába érkezünk a túra utolsó előtti országába. Itt a rum mellett nem akármilyen romokkal is fogunk találkozni, hisz a maja világ legimpozánsabb romvárosa Tikál is itt található, több más értékesi régészeti emlék mellett. Erkezésünk után rögtön nyugatra indulunk a Zacapa lepárló üzemébe és bemutatótermébe. Nagyon sokféle cukornád létezik, melyek cukortartalma átlagosan 12-15 százalék, amit préselés után felfőznek, hogy a víz elpárolgásával magasabb cukortartalmat érjenek el. Ehhez adagolnak élesztőt, mely erjeszti a folyadékot. Legtöbben melaszt használnak a rumkészítéshez, mely alapvetően a cukorgyártás mellékterméke, a prémium kategóriában elhelyezkedő gyártók viszont magát a nyers nádcukorszirupot használják. A Zacapa is ebbe a prémium kategóriába tartozik. A Guatemala déli partvidékén, vulkanikus talajon termelt cukornádból készített rum különlegességét az adja, hogy nem melaszból, hanem az elsőként préselt „szűz cukornád-mézből” készül. A lepárlás után a rumkezdemény 2300 méter magasra kerül, ahol hűvös, párás hegyi környezetben érlelik, így ugyanis alacsony a hordón keresztüli elpárolgási veszteség, így több értékes rum marad a hordókban, mintha meleg helyen tárolnák. A luxus rum íz-harmóniájához a tradicionális spanyol „Solera” érlelési rendszer is hozzájárul. Ennek lényege, hogy négy különféle hordótípust alkalmaznak: vaníliás, erőteljes Bourbon-, gyümölcsös, íz-gazdag sherrys, finom Pedro Ximenez boros-, valamint a francia vörösboros hordók biztosítják a kiemelkedő párlat tökéletességét, amelyben a fűszeres, fás, aszaltgyümölcsös, vagy éppen gazdag, mézes jegyek dominálnak. A túra végeztével a hegyek között 2300 méteren fekvő Quetzaltenango városában szállunk meg.

Reggel a 3 órára fekvő Antigua Guatemalába indulunk, de útközben megállunk Iximchénél. Iximché a kakcsikel indiánok fővárosa volt, majd amikor a spanyolok elfoglalták Guatemalát, 1524-ben saját első fővárosukat is itt jelölték ki. Ezt aztán az őslakók folyamatos támadásai miatt -akik a spanyolok kizsákmányolása ellen lázadtak- új helyre kellett költöztetni. Az új helyszínt azonban egy 1541-ben az Agua vulkánról lezúduló sárlavina betemette. Ezután alapítottak új fővárost Antigua Guatemala néven. Sajnos ez sem lehetett a végleges helyszín, mert 1773-ban sorozatos földrengések tették tönkre. Ezután, hivatalosan 1776-ban alapították a mai fővárost Guatemalavárost (komplett nevén: Nueva Guatemala de la Asunción). Antigua Guatemalában számos a földrengésben megsérült templom látható a mai napig és a város koloniális hangulata, macskaköves utcái és színes épületei miatt is sok látogatót vonz. Szállás Antigua Guatemalában.

Délelőtt Quirigua fennmaradt maja oszlopaihoz (sztéléihez) igyekszünk (5 óra) melyek között van amelyik több, mint 10 méter magas és 65 tonnát nyom. Többek között itt találhatóak a 2012-es maja ciklus végére (nem világvége) utaló hieroglifák is. Ezután átlépünk Hondurasba és a nagyon hangulatos hegyi faluban lesz szállásunk Copan Ruinasban, ahol egyébként Közép-Amerika egyik legjobb steakjét szoktuk enni! Szállásunk a faluban lesz.

Reggel 8-12 a copáni romokat látogatjuk meg, mely a klasszikus maja korszak egyik jelentős városa volt. A maja városrom 1980 óta a Világörökség része. Virágkora Kr.u. 600 és 800 közé tehető. A dinasztia alapító K'inich Yax K'uk' Mo' („Nagy-Nap-Zöld-Quetzal-Ara“) kezdte el a város déli részét elfoglaló fő komplexum építését. A korai Copán építészetére nagy befolyással volt Teotihuacán. Legfontosabb része a hieroglifalépcső, amely több mint 2200 hieroglifát tartalmaz és a város akkor 300 éves történetét beszéli el. Innen ismét határátlépünk és Guatemalában folytatjuk az utunkat, és 4 óra alatt Rio Dulce városába jutunk, mely az El Golfete kiszélesedő ágán található. Itt épült "Castillo San Felipe" spanyol erőd is melynek feltárását 1955-ben egy magyar, dr. Szécsi János vezette. Nem messze innen lesz a szállásunk is.

Reggel az El Golfete tóba futó folyón át, az Amatique-öbölbe hajózunk. Útközben tavirózsákat, hatalmas part menti sziklákat és kezdetleges módszerekkel halászó embereket láthatunk. Átsétálunk Livingstonon. Ez a város rendkívül sokszínű, többnyire feketék lakják, valamint guatemalai indiánok, illetve Indiából érkezett telepesek leszármazottjai. A feketék nem is spanyolul hanem gariffuna nyelven beszélnek, sokan raszta hajat hordanak, és hát nem stresszelik agyon magukat. A város másik oldalán vár a hajó és visszahajózunk Rio Dulcebe majd 3.5 óra alatt a Petén Itza tó partjára érkezünk, ahol szállásunk is lesz.

Reggel az egyik leghíresebb és legnagyobb maja romvárost, Tikált látogatjuk meg, ami a szállásunktól kevesebb, mint egy órára található. A Tikal nemzeti Park az El Peten trópusi dzsungelében fekszik, 576 négyzetkilométeren, és ebből a maja romváros feltéárt kb. 4000 épülete 16 négyzetkilométert tesz csak ki. Az UNESCO 1979-ben a Világörökség részének nyilvánította a területet. Nyugodtan számoljunk 5-6 órát a romok bejárására, amiken kívül ha figyelünk számtalan állatot is felfedezhetünk, majmokat, quetzalt, gyíkokat, és még akár kígyót vagy tukánt is. Innen Flores szigete környéki szállásunkra megyünk.

Egy reggeli géppel a fővárosba utazunk, ahonnan mindenki rumokkal megpakolva hazautazik.